A Frida Kahlo brand
2018. július 15. írta: ArtMeetsAds

A Frida Kahlo brand

soft_drink_1.jpg

A legfurcsább árukapcsolások a művész alakjával és képeivel.

Az egyik leghíresebb mexikói művészről ma már jóval több dolog jut eszünkbe, mint hogy a szürrealizmus egyik képviselője. Frida Kahlo napjaink egyik kiemelkedő ikonja, az élni akarás, a szabadság és az elnyomás elleni küzdelem szimbóluma, miközben szívesen hozzák kapcsolatba a feminista törekvésekkel, vagy ahogy a Vanity Fair is rávilágított, "bármely kisebbségnek politikailag korrekt hősnője lehet".

A festő a mai napig nagy hatással van a művészekre, előadókra, élete jól dokumentált, melyről többek között remek film is készült. Szerepelt már bankjegyen, bélyegen, megjárta többek között a Vogue címalapot, és ahogy egyre jobban beférkőzött a popkultúrába, úgy egyre több terméket próbáltak meg eladni a nevével vagy az alkotásaival. 

befunky-collage_2.jpg

Frida kiállításai bárhol is nyílnak meg a világban, minden alkalommal blockbuster sikerek lesznek, Magyarországon július elején nyílt meg első hazai tárlata, mely a Magyar Nemzeti Galériában látható egészen novemberig.

Az alábbiakban nem a múzeum shopok közkedvelt emléktárgyaiból látható egy válogatás, és nem is a Frida által inspirált, divatházakban tervezett kvázi legitim darabokról lesz szó, hanem nyolc olyan termék kerül sorra, mely szokatlanabb ötlettársítások mentén jött létre.

1. Fényképezőgép

Kezdjünk egy könnyen emészthető példával.
Már korábban volt szó a Samsung 2014-ben készült kampányának kreatívjairól, melyek egyikén Frida is látható. Ez a reklám a képalkotás révén legalább nagy vonalakban kapcsolódik a művészethez, és a portré és a selfie közötti minőségi különbségre hívja fel a figyelmet.

50842567164a3cc565ad1c1b44fcf645.jpg

2. Jarritos

Mexikó első üdítőitala, mely jelenleg 7 különböző ízben kapható, és Európában először már az angliai boltok polcain is megtalálható. A termék kapcsán előszeretettel használnak különböző dél-amerikai motívumokat reklámjaikban a márka pozícionálására, így nem csoda, hogy Frida Kahlo mása is megjelenik az egyik plakátjukon, mint a mexikóiak másik legismertebb export cikke.

jarritos.jpg

3. Frida Kahlo Tequila

Ha már az italoknál tartunk, akkor mi lehetne autentikusabb, mint a művész nevével és fényképével fémjelzett 100%-ban mexikói agavéból készült tequila. A művészről lehet tudni, hogy nem vetette meg a károsabb élvezeteket sem, szenvedélyes életszeretete pedig a gyártó szerint inspirációként szolgál.

Ez a termék már sokkal nagyobb ellenérzést váltott ki, sőt egyesek bojkottot hirdettek. Nem csak a művész nevének ilyenféle felhasználását sérelmezték, hanem azt is, hogy az italt, mint Frida "egyik kedvencét és legszebb pillanatainak kísérőjét" mutatják be, holott a művész életében közel sem a boldog időszakokkal hozható összefüggésbe a tequila fogyasztása, hanem leginkább akkor vált napi szinten az életévé, amikor komoly fájdalma vagy szerelmi bánata volt. 

5.jpg

4. Mexikói szakácskönyv

A könyv borítója leginkább az 1943-as A menyasszony, aki megrémül, amint megpillantja az életet kibomlani című festmény részleteire emlékeztet. Frida szerette a csendélet műfaját, képei gyakran rejtettek magukban átvitt értelmű utalásokat, szimbolizmusokat, de kapcsolódása ezekhez a képekhez talán azzal is összehozható, hogy a művészről tudni lehet, hogy szívesen adott vacsorákat barátai számára. Az étkezés fontos szerepet játszott Frida életében, receptjeiből pedig mostohalánya, Guadalupe Rivera társszerkesztésével 1994-ben könyv is készült. 

A Michigan Opera Theatre 2015-ben tűzte műsorára Frida című operáját, melynek során a művész életét, szerelmeit, alkotásait és konyhaművészetét is szerették volna bemutatni. Detroit legjobb mexikói ételeket készítő séfjeit hívták meg az együttműködésre, akik egy speciális menüsort állítottak össze az operaház megrendelésére. 

mexican_recipes.jpg

5. Frida Barbie

A világ egyik legismertebb és manapság egyik legvitatottabb babájával összehozni Frida alakját nem volt túl jó ötlet.

Ez év tavaszán a Mattel gyártócég piacra dobta Inspiráló nők elnevezésű sorozatát, mely olyan nőket formázott meg, mint Amelia Earhart, az első kiemelkedő női pilóta, Katherina Johnson, a NASA afroamerikai matematikusa és Frida Kahlo. 

Amellett, hogy vitatott, hogy a cég rendelkezett-e a megfelelő jogokkal a babák piacra dobásához, a kritikusok főként azt sérelmezték, hogy összemosták Frida alakját egy olyan szépségideállal, amilyen sosem volt, elveszítve így karakterét. Frida számára fontos jelentőséggel bírt a mexikói népviselet hordása, szemöldöke és pihe bajsza már-már védjegyévé vált, melyeket erősen stilizálva tartottak csak meg.

A Barbie babákat évek óta sok támadás éri a hamis női testkép népszerűsítése miatt, és ebbe a keretrendszerbe helyezve Frida idealizált alakja finoman szólva provokatív húzás volt. Az ügyet végül perre vitték, és a játékok lekerültek a boltok polcairól.

frida-barbie.jpg

6. Make up

A művész képeinek elemeiből 2016-ban készült egy "könnyed" make up kollekció.

A sebzett szarvas vagy a súlyos gerincsérülésre reflektáló eltört oszlop teljesen elveszíti jelentőségét és hatását ahogyan illusztrációvá, céltalan mintává válnak a pipere cuccokon. Feltűnik még emellett néhány jellegzetes motívum, mint a papagáj vagy az átdöfött szív, illetve Frida portréinak átirata is.

make_up_mix.jpg

7. Szappan

Frida Kahlo szerelmi életről sok történetet ismerünk, szenvedélyes de annál viharosabb kapcsolat fűzte szintén festő férjéhez, Diego Riverához, miközben mindketten mások oldalán is keresték a boldogságot. Az érzelmi hullámok mind inspirálták művészetét, érzéseit pedig hűen tükrözik művei.

Egyik leghíresebb vallomásának egy részletét ragadta ki az a cég, mely a művész arcával szappant dobott a piacra egy szójátékra építve, melyben az alapanyagként szolgáló passionflowert összekapcsolják a passionate Fridával. Még szerencse, hogy Frida szerelmei kapcsán a szappant és a szappanoperát nem hozták össze egy szlogenben... 

"I love you more than my own skin and even though you don’t love me the same way, you love me anyways, don’t you? And if you don’t, I’ll always have the hope that you do, and i’m satisfied with that. Love me a little. I adore you."

soap_mix.jpg

8. Intim higiénia

A végére maradt talán az egyik legelborultabb társítás a művész arcképével ellátott intim betét és tampon. A limitált kiadású, rózsaszín, kék csomagolású termék elsősorban a fiatalabb korosztály figyelmét akarta felhívni a biztos védelemre a nehezebb napokon, azonban sokakban megrökönyödést okozott.

pads_1.png

A fenti példák mind kapcsolatba hozhatók egy szervezettel, melyet Frida Kahlo unokahúga, Isolda Pinedo Kahlo alapított. A Frida Kahlo Corporation széleskörű joggal rendelkezik a művész nevének felhasználására, melyet viszonylag könnyen (természetesen megfelelő összegért cserébe), és válogatás nélkül adnak el különböző cégeknek. 

Egy művészi hagyaték és a név megőrzése nagy felelősséggel jár, hiszen a nem megfelelő kontextus komoly veszélyeket rejthet magában az alkotó nevének és festményeinek megítélése szempontjából is. A jelenlegi jogutódok úgy tűnik nem sokat törődnek Frida Kahlo eszméivel és kritikai világnézetével. A sors fintora, hogy míg a művész elítélte a kapitalizmus felületességét az utódok épp egy profitorientált vállalatot építenek az emlékéből.

A családon kívül természetesen a marketingeseken és reklámszakembereken is múlik, hogy Frida Kahlo neve ne használódjon el, és ne csupán az eladhatóság egyik kulcsa legyen. A jövő művészei pedig jobban járnak, ha már életükben megteszik a szükséges lépéseket nevük és műveik megfelelő felhasználására.

A bejegyzés trackback címe:

https://artmeetsads.blog.hu/api/trackback/id/tr9014099965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása