Ki lennél, ha műalkotás lennél?
2018. január 18. írta: ArtMeetsAds

Ki lennél, ha műalkotás lennél?

 google2.jpg

A Google új projektje még személyesebb, még viccesebb és még inkább közel hozza a műalkotásokat.

A hét éve útjára indított, a múzeumok megismerését és virtuális látogatását lehetővé Google Art Project új állomásához érkezett. A napokban megjelent új alkalmazás egyszerre reflektál a selfie-kultúrára, az ismert embereket utánozó képekre és a "museum doppelganger" jelenségre, melynek kapcsán már eddig is sok olyan fotó volt látható a közösségi média felületeken, ahol múzeumi látogatók saját magukat vélték felfedezni egy-egy műalkotásban.

doppelganger.jpg

A Google Arts & Culture kezdeményezésének köszönhetően nagyobb figyelmet kaphatnak a múzeumi gyűjtemények (több mint 1 200 intézmény anyaga került be), hiszen az adott művész és a műalkotás megnevezésén túl az alkotásokat őrző intézmények is feltüntetésre kerülnek. 

Mint minden új alkalmazásra, és az arcfelismerő programokra általában, természetesen erre is igaz, hogy van még hova fejlődnie, az eddig megosztott képek kommentjei alapján a felhasználók többsége nehezebben azonosul a rá osztott művel, de így is pár nap alatt olyan népszerűvé vált, hogy több tízezer kép jelent meg az interneten. 

Az összehasonlításból természetesen az ismert előadók és celebek sem maradhattak ki, így elkészült többek között Ed Sheeran vörös hajú festmény mása, Rihanna ókori márvány szoborrá transzformálódott, Bruno Mars reneszánsz emberként, Justin Timberlake pedig Frida Kahlo egyik művében tűnik fel.

 celeb.jpg

A művészetet új felfogásban néző és népszerűsítő app jelenleg csak Amerikában élő felhasználóknak elérhető, de reméljük hamarosan eléri Európát, és akár hazai gyűjtemények alkotásai is megtalálhatóak lesznek benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://artmeetsads.blog.hu/api/trackback/id/tr2313585437