Csendélet a piac házfalán
2018. október 04. írta: ArtMeetsAds

Csendélet a piac házfalán

15-3.jpg

Rippl-Rónai József festménye bevásárlószatyorra / tűzfalra került a Neopaint ecsetjeinek jóvoltából.

Már Kaposvárnak is van menő falfestése, melyet a város vezetése rendelt meg a főként budapesti, belvárosi munkáiról ismert, de egyre többször vidéken is feltűnő alkotócsoporttól. A téma telitalálat, ahogyan az inspirációt jelentő művész kiválasztása is, hiszen Rippl-Rónai József ezer szállal kötődik a városhoz, itt született, élt, alkotott és végül itt hunyt el.

A művész 1912-ben készítette a most újragondolt művet, ez a korszak pedig már javában a kukoricás képekhez köthető. Az apró ecsetfoltokra épülő képeit 1907-től kezdte festeni, a perspektívát kicsit elferdítette, a képek térmélysége megváltozott, a harsány színű formák pedig sötét kontúrt kaptak. Ahogyan a nagybányai fiatalokra, úgy rá is nagy hatással voltak a fauve művészek, különösképpen Matisse. 

Rippl-Rónai enteriőr képein gyakran fontos szerepet kapott a terített asztal gyümölcsöskosárral, így csendéleteinek is központi témája volt korábbi és kukoricás képein is.

collage_1.jpg

A Neopaint új munkája olyan, mintha egy nagy bevásárlószatyrot felkapott volna az égbe a szél, a festmény a szatyor "mintájaként" jelenik meg, feliratozva az alkotót, a mű címét és keletkezési idejét. Modern, a különböző márkák által előszeretettel használt betűtípust választottak az egészhez, a fekete szatyor fül pedig teljesen élethűnek tűnik.

A falkép készítése jól dokumentált, ebből szemezgethetünk a csapat Facebook odaláról:

fb_img_1538654035484.jpg

fb_img_1538654060909.jpg

fb_img_1538654084818.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://artmeetsads.blog.hu/api/trackback/id/tr9414281015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.