Brilliáns hibajavító reklám, feketén-fehéren, művészettörténeti áthallásokkal.
Az elírások, szövegek korrektúráját személyesítette meg ismert ellentétpárokkal a Paper Mate írószer márka, az ábrázolás pedig mindegyik kreatívon drámai lett, miközben a termék csak egészen szolidan, jelzésértékűen jelenik meg.
Bár a mitológiai hősök kellően gazdag forrásként szolgálnak a reklámok témáihoz, mégis a kampányhoz kapcsolódó legelvontabb értelmezés talán a Perszeusz és a Medusza küzdelme. Az alakok plasztikusak, akár csak a szobor ábrázolások esetében, a fentről érkező fények tovább erősítik a tragikus győzelmi pillanatot.
Perszeusz archaikus megjelenéséhez hozzátartozik a köpeny, a saru, a fegyver és a sisak. A történet szerint az ifjú félisten a családja védelmében indult el a gorgókhoz, vagyis Eurüalé, Sztheinó és Medusza barlangjához, hogy utóbbi fejének megszerzésével megmentse anyját Polüdektész szerelmétől. A megfelelő felszerelés megszerzésében Pallasz Athéné segítette, és az ő tanácsára szerezte meg a harchoz Hermész láthatatlanná tevő sisakját is, mely a döntő pillanatban segítette Perszeuszt, hogy a levágott fejjel elmenekülhessen.
A jelenet korábbi ábrázolásai közül az egyik leghíresebb Benvenuto Cellini 1545-1554 között készült bronz szobra, mely a Medici család megrendelésére a firenzei Piazza della Signora terére készült el. Hasonlóan ismert Antonio Canova márvány szobra, melyet a művész az 1800-as évek elején készített. A művet VII. Piusz pápa vásárolta meg 3 000 aranyért, és a Belvederei Apolló szobor helyére állíttatta, melyet korábban Napoleon Párizsba vitt magával.
A kampány többi ábrázolása hasonló stílusban mutatja be a jó és a rossz küzdelmét, a fekete és fehér színek használata erősíti a tisztaság és az eltörölni, megszűntetni szükséges rossz szembenállását.
A printek 2014-ben elnyerték a legrangosabb malajziai reklámverseny, a Kancil Awards díját.
Ügynökség: TBWA, Kuala Lumpur, Malájzia
Chief Creative Officer: Saad Hussein
Creative Director: Chow Kok Keong
Copywriter: Tan Jit Seng
Art Director: Loo Kok Seng
Megjelenés: 2014