A művészettörténet szuperhősei
2018. augusztus 30. írta: ArtMeetsAds

A művészettörténet szuperhősei

coll.jpg

Színváltós Monet, foszforeszkáló Leonardo és rózsa illatú Frida Kahlo a legújabb játékfigurák között.

A képregények, filmek alapján készült szuperhős figurák adták az ihletet ahhoz, hogy Today is Art Day nevű kezdeményezés tagjai 2017-ben elkezdjék kitalálni művészekről mintázott alakjaikat. A prototípust Van Gogh alakja inspirálta, és a különböző kreatív projektek indulását támogató, adománygyűjtő oldalon szedték össze a kezdőtőkét. A néhány hónap alatt befolyt összegből másodikként Frida Kahlo kapott önálló figurát, majd ezt követte Monet, Leonardo, Klimt, Vermeer, Rembrandt, Magritte és a napokban Dalí. Minden játék rendelkezik valamilyen egyedi "képességgel", illetve a doboz tartalmaz 10 érdekességet az adott művészről és néhány emblematikus műalkotást, ami egy papírból kivágható festőállványra helyezhető el.

Vincent van Gogh holland fapapucsban, festőköpenyben, napraforgóval a gomblyukában látható és a legmorbidabb tulajdonsággal rendelkezik. Az egyik oldalon levehető a füle, aminek helyére egy sebet védő kötés tehető, hiszen mint ismeretes a művész 1888-ban levágta ezt a testrészét.

coll_van_gogh.jpg

A leglátványosabb változást a Monet és Leonardo babákkal lehet elérni. Az impresszionista festő kezében visszaköszön a jól ismert tavirózsák sorozat virága, zsebében egy béka foglal helyet, ha pedig a játékot vízbe tesszük, akkor az egész színe megváltozik. Leonardo a fényváltozásokra reagál, sötétben a szakálla és a haja világító neon zöldre vált.

coll_monet.jpg

coll_leonardo.jpg

A fentiekhez képest kisebb változtatásnak tűnik, hogy Rembrandt szemöldöke és szája elemekre szedhető és cserélhető, Magritte saját és alma orra levehető, Dalí bajsza pedig három különböző állásban látható.

coll_rembrandt.jpg

coll_magritte.jpg

coll_dali.jpg

Vermeer leghíresebb festménye, a Leány gyöngy fülbevalóval után ékszer kiegészítőt kapott, míg Klimt, a szecesszió mestere, arany-korszakához kapcsolódóan saját festményei mintáját kapta a ruhájára, újrafelhasználható matrica formájában.

 coll_vermeer.jpg

coll_klimt.jpg

A kollekcióban egyedüli nőként Frida Kahlo kapott helyet, akinek "szuperképessége", hogy rózsa illatot áraszt, valamint a képeiről jól ismert, kezében tartott papagáj és szürrealista szív cserélhető.

coll_frida.jpg

A művész figurák ezen az oldalon rendelhetők meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://artmeetsads.blog.hu/api/trackback/id/tr6014210641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása