Grant Wood festményének szereplői több mint 80 éve állnak a figyelem központjában, miközben számos reprodukciót készítettek róluk.
Amit a kép hátteréről tudni lehet
A XX. század egyik ikonikus alkotása az 1930-ban készült Amerikai gótika, mely nem csak számos értelmezést, de legalább annyi reprodukciót hívott életre, mint Leonardo Mona Lisája.
Wood tudatosan kereste saját stílusát, a korábban divatos francia modern művészekkel szemben, főként a 15. századi holland festészet volt rá nagy hatással, az idealizált világ helyett szívesebben mutatta be a hétköznapokkal kapcsolatos eseményeket, a vidéki életet a maga kicsit fanyar, ironikus módján.
A művész legismertebb képéhez egy valós helyet választott, melyre Iowa államban bukkant rá. A festmény két szereplőjének kilétét sokáig találgatták, az igazság az, hogy festő a húgáról Nan Woodról és a fogorvosáról Dr. Byron McKeebyről mintázta, vagyis bármennyire is valóságosnak tűnnek a szereplők, csak a művész fantáziájának köszönhetően jöttek létre.
A viktoriánus gótika jegyében tervezett épület előtt álló nő és a férfi közti korkülönbséget nehéz meghatározni, értelmezhetjük úgy is, hogy egy feleséget vagy egy eladósorban lévő lányt látunk, az őket túlzottan féltő családfővel. Bár a vasvilla elhelyezése ad némi nyugtalanságot a képnek, de az alakok mégis egyfajta sztoikus egykedvűséggel állnak. Egyes értelmezések szerint Wood a festménnyel az elnyomó nyugati kultúrára hívja fel a figyelmet, és szerette volna bemutatni a kisvárosi amerikai társadalom korlátait és nyomasztó klausztrofóbiáját.
Művészeti alkotások
A festmény szatirikus, ironikus hangvételét használta ki a mű első újraértelmezése, melyet Gordon Parks fotográfus készített el 1942-ben. Az Amerikai gótika, Washington D.C. címen ismert kép társadalomkritikai céllal jött létre, hogy egyfajta fricskával felhívja a figyelmet az afroamerikaiakkal szembeni hátrányos megkülönböztetésre. A modell a Mezőgazdaságvédelmi Hivatal egyik takarítója, Ella Watson volt, aki egy seprűvel és egy felmosófával helyettesítette az eredeti mű kulcselemeit, háttérben az amerikai zászlóval.
Sophie Matisse kortárs művész 2001-es alkotása a hiány jelentőségére hívta fel a figyelmet azzal, hogy az eredeti képhez képest eltűntette a szereplőket és csak a vasvillát hagyta meg a ház előtt a megszokott pozícióban.
Filmek, sorozatok
A hatvanas évek egyik legnépszerűbb sorozata a Green Acres című szitkom volt, melynek főszereplője Eddie Albert és a magyar származású Gabor Zsa Zsa húga, Eva Gabor volt.
A történet szerint a pár New Yorkból vidékre költözik, mely egy sor vicces eseményt von maga után, az egyik epizódban pedig mint Grant Wood festményének alakjai jelentek meg.
Az 1975-ben bemutatott, kultikus The Rocky Horror Picture Show több jelentben is visszanyúlt Wood alkotásához, ahol szintén a kifigurázás volt az elsődleges.
Bár csak egy villanásra, de a Született feleségek főcímében szintén látható az ismert amerikai pár, több ismert mű animációjával együtt.
Filmplakátok, lemez- és könyvborítók
Maradva a filmeknél, az újragondolások sorában meg kell említeni azokat a plakátokat is, melyeken Wood szereplőihez nyúltak vissza a mozik közönségének megszólítása érdekében, azonban sajnos ezek az alkotások messze alulmaradnak az eredetitől.
Az egyik első példa az 1988-ban bemutatott, Amerikai rémregény című film volt, majd öt évvel később a sokkal szerecsétlenebben magyarra fordított Kaszakő kreatívjain is találkozhattunk vele. Legutóbb 2003-ban Paris Hilton és Nicole Richie közös próbálkozása, illetve a Szegény embert az amish húzza film kapcsán került elő.
Az amerikai deathrock banda, az Astrovamps 2004-ben fedezte fel magának a festményt, borítójukon két csontváz helyettesíti Wood szereplőit. David Ackles 1973-as és a Smashing Pumpkins 2008-as albuma az ábrázolást nem, de a címet megtartotta.
Gyakran már az ismertség fokmérőjének számít, hogy valaki életéből, munkásságából készül-e (szakács)könyv, nos Grant Wood műve ezen a területen sem múlja alul a várakozásokat; 1996-ban Richard Simmon, 2014-ben pedig Beth M. Howard választotta receptjeihez a képet.
Többek között a 9/11-es merénylettel is foglalkoznak az On the Justice of Roosting Chickens című könyvben, mely a háborús témához illő, abszurd borítót kapott, akárcsak Ward Churchill 2010-ben Caris O'Malley The Egg Said Nothing bizarr története.
A 2008-as Richistan című könyv az amerikai újgazdagokat mutatja be, míg az A Brit Among the Hawkeyes a londoniak életébe enged betekintést. Mindkét borítón a témához illő öltözetet kaptak a szereplők, előbbihez ékszer és golfütő dukál, míg a másikon fekete kucsmát helyeztek el.
Magazinok
Természetesen az újságok, magazinok szerkesztői is előszeretettel nyúltak Wood ismert alakjaihoz, mindig az adott üzenetre szabva őket. Több tucat címlap készült a festmény hatására, az ismertebb lapok közül a Forbes például "felhízlalta" a szereplőket, a Time magazinnál a kilencvenes évek divatja szerint gondolták újra a figurákat, de nem hiányozhattak a Marvel Comics oldaláról sem.
Az amerikai vicclap, a Mad, többek között TV sorozatokról, filmekről készít paródiákat, és az éppen aktuális kedvencek közül hármat is Wood alakjaival kötött össze az elmúlt évtizedekben. Legelőször 1983-ban, egy akkoriban felkapott témára, a tömegkultúrával egyre többet előkerülő szexualitásra reflektáltak a szerkesztők. A képen a festmény ismert főhősei egy gyerekkel láthatók, akinek szemét és fülét is igyekeznek becsukni, hogy ne találkozzon semmilyen pajzán jelenséggel. 1998-ban az X-akták két főhőse, Gillian Anderson és David Duchovny, míg 2012-ben a Mike és Molly szitkom szereplői kerültek a címlapra.
Reklámkampányok
Talán a legszebben kivitelezett reklámkampány a brazil University Cruzeiro Do Sul ötlete alapján jött létre. A festményről ismert emberek egy rendőrségi szobában, vallatófényben állnak, a plakáton olvasható szlogen szerint az iskola azt ígéri, hogy a hozzájuk művészettörténet szakra jelentkezők a szereplőkről (is) minden információt megkaphatnak.
A semleges, érdektelennek tűnő tekintet megváltoztatására, a kávé általi kitágult szemekre építette üzenetét a Nescafé 2014-ben.
Az internet legjava
Ahogyan sok népszerű műalkotás, úgy Grant Wood festménye is sokaknak adott ihletett a különböző mémek gyártásához. A kép valamilyen formában biztosan visszaköszönt már mindenkinek, és a megszámlálhatatlanul sok reprodukcióból a jövőben várhatóan egyre csak több lesz.